Virágoskert

Leírás hamarosan.

Karesinda

*Szakadt farmer, koszos ing, munka kesztyű. Ezek jellemzik a virágos kertben a virágok közt gyomláló férfit. Igaz jelenleg tél van, de köszönhetően a mágiának //user elhatározásának, mivel még nincs leírás xD//, itt most is nyílnak a virágok, és a levegőt is valmivel kellesebbenk érezheti az ember. Pláne ha Markhoz hasonlóan keményen dolgozik. Igaz a varázslatoknak köszönhetően nem sok gyom van itt, de vannak olyan rakoncátlan példányok, amelyek már a mágia ellenére is megtalálák a módját, hogyan szívják el a virágok elől az éltető nedvességet. Arról nem is beszélve, hogy néhány gomba is megjelent, s próbál élősködni a növényeken. Ez pedig olyasmi, amit a férfi nem engedhet meg. A növények iránti szeretete még egészen kicsi korában kezdődött, s azóta csak erősödött. Annak ellenére is, hogy megvakult, s már nem gyönyörködhet a természet ezen csodáiban. Az illatok, melyeket azóta sokkal erőteljesebben érez, azonban kárpótolják a veszteségért. Egyébként is látott eleget - ahogy ő szokta mondani - ahhoz hogy el tudja képzelni, mit kéne néznie. S bár nem feladata, amit most csinál, egy percig sem bánja, hogy a földben turkáljon, kapirgáljon. Sőt kifejezetten évlezi.
Most épp letörli izzadtságtól nedves homlokát, és közben egy sárcsíkot húz a homlokára. Aztán folytatja tovább a gyomlálást, mintha ez lenne a világon a legjobb dolog.*

//Éljenek a rövid kezdések //

*Igaz, még sosem volt problémája a hideggel, sőt mi több. De most még is tavaszi időre vágyott. Érdekes ez, hiszen a múlthéten még rettegett a tavasz megjelenésétől. No de hát most nem csak a virágok látványa miatt érkezett.
Kereste Markot a szobájában ám mivel ott nem találta gondolta meg nézi itt is. Ahogy közeledik a virágoskert fele -tekintetével Markot kutatva- lassan gombolja ki fekete köpenyét ami alatt réteges szoknya díszeleg. Mint mindig most is nehézkesen lépdel, legalábbis nehezebben mint nadrágban. Frissen mosott haját lágyan fújja a szél, és egyre kellemesebb levegő veszi körül.
Kezét zsebébe csúsztatja és lelassítva nézelődik. Mark igen csak elbújt a legszínesebb virágok között, elmosolyogja ezt a jelenséget és már távolról odakiált neki*
-Szia Maaaark! *Különösképpen lelkes hanglejtését biztosan felismeri a férfi. Nyílegyenesen a másik fele veszi az irányt miközben megcsodál egy-két virágot, és fejét csóválja a tavaszi-őszi hangulatú udvar részen gondolkodva. Hisz az előbb még a hóban hagyta lábnyomait, nem is olyan messze*
-Sosem fogom megérteni hogy találod meg a legszínesebb virágokat *Köszönti másképp mikor mellé ér. A férfi valószínűleg már áll, így észreveszi a homlokán lévő csíkot. Halkan felkuncog aztán mielőtt figyelmeztetés nélkül hozzáérne, megszólal*
-Sáros a homlokod. Várj csak *Mondja vidáman, és közelebb lép, hogy benedvesített ujjával letörölje az igencsak szembetűnő foltot*
-Na így már...jó *Méri végig az általánosságban erősebbnek hit nem jelenlegi megtestesítőjének arcát. Aztán újra zsebébe süllyeszti ujjait*
-Szóval gyomlálgatunk? *Akár mennyire is ismeri a férfit, és igenis tisztában van annak tevékenységével, mégis rákérdez. Túl jó hangulata van, és ez a látvány mindig elmosolyogtatja*

//...és folytatások. Nem baj idővel majd hosszabbulunk, illetve növünk xD//

*Ő már nem is tudja hol dobta le magáról a kabátot. Idefele még volt rajta az egész biztos, és visszafele is fog kelleni, de valahogy, amikor ideérkzett nem foglalkozott semmivel sem. Rögtön neki állt a munkának, aztán amikor rájött, hogy melege van, levette. Valószínűleg 2-3 sorral odébb felejtette. De nincs egyenlőre szüksége rá, eszébe sem jut, majd ha menni kell és fázni fog.
A munka azonban inkább csak még jobban feltüzeli. Egyáltalán nem fázik.
Nem sokkal Karesinda köszönése előtt, de észreveszi, hogy valaki közeledik, s amikor a jól ismert hang felcsendül, akkor már mosolyogva áll fel és fordul a hang irányába.*
- Szia! *Köszön vissza ő is lelkesen, őszintén szólva nem számított rá, hogy itt futnak össze. Míg Karesinda odaér hozzá lehajol, és ki ás egy szál tulipánt, egész véletlenül vöröset, ugyanis a színét azt nem tudja megállapítani.*
- A virágok általában mind színesek. De ha már itt tartunk, tessék.*Jegyzi meg kissé szarkasztikusan majd átnyújtja a még bimbós tulipánt. Hagymástúl szedte ki, hogyha Karesinda szeretné elültethesse majd. Persze lehet, hogy csak ő ilyen növény mániás... A virágot a virágnak sablont azt inkább nem teszi hozzá.*
- Oh. Köszönöm. *Mondja kicsit zavarodottan, miközben kicsit berogyasztya a térdeit, hogy Karesinda letörölhesse a homlokát. S jelen pillanatban az "erősebbnek hit nem megtestesítője" maga sem érzi magát annyira erősnek. No nem azért mert fáradt lenne vagy ilyesmi, egyszerűen csak azért mert, ilyenkor jön rá, mennyire hiányzik az életéből a gyengédség, a gondoskodás, amit évek óta nélkülöz. Zavarát, ami egyébként nem feltűnő, azzal leplezi, hogy ahogy tisztának nyílvánítják az arcát, visszaguggol és folytatja a munkát.*
- Igen. Olyan megnyugtató. *Válaszol, miközben egy kisebb ám ugyanakkor galádul ragaszkodó gazt távolít el egy friss hajtás mellől.*
- És téged mi hozott ide?*Fordul a másik felé érdeklődve, de a kezei továbbra is a növények közt kalandoznak. *

//növünk mint az égi érő paszuly csak lassabb ütemben //

*Egy darabig még biztos nem fogja hiányolni a vastag ruhaneműt, elvégre ő már így is izzad. Igaz nem nagyon de látszik rajta, hogy régóta itt van, és dolgozik.*
- Biztos abban reménykednek, hogyha színesebbek, majd látom őket. *Válaszolja vigyorogva a dicséretre. Szerinte neki semmi köze a virágok szépségéhez, valószínűleg a varázslatnak köszönhető, hogy olyanok amilyenek, de azért jól esnek neki a kedves szavak. A viccelődést, meg úgysem bírja megállni.*
- Szívesen. *Feleli kedvesen, s látszik rajta, hogy komolyan is gondolja. Pedig valójában Karesinda akár melyiket kiválaszthatta volna, és akkor biztos olyat kap, ami tetszik is neki. Igaz a hangból ítélve, nem választott rosszul, de azért mégsem az igazi így, hogy nem látja a teljes reakciót. A szín hallatára felhúzza a szemöldökét, kicsit kétkedően, elég nehéz elhinni, hogy pont egy olyan színt talált meg, ami a nő kedvencei közé tartozik.*
- Most ugratsz ugye? *Kérdezi még mindig hitetlenkedve, már csak azért is, mert a másik hangja mosolyról árulkodik, és kivételesen nem tudja eldönteni, hogy az öröm vagy a tréfa miatt. Azon is elgondolkodik, hogy vajon elmondja-e a nőnek, hogy a tulipán igaziból liliomféle, de végül elveti az ötletet, elvégre ezt mindenki tudja... Meg aztán az már lehet, hogy túl erős célzás lenne. És hát miért akarna ő a másik kedvében járni? Persze a barátságuk miatt, de talán félreérthető lenne a dolog, azt meg nem szeretné. Arról nem is beszélve, hogy a francia virágnyelvben a vörös tulipán egyenlő egy szerelmi vallomással, máshol a halhatatlan szerelmet, a nőiességet, a szenvedélyt vagy épp az érzéki örömöket fejezi ki. S ha ehhez még hozzá veszi, hogy hagymástúl adta... (ami egyébként azt jeletni, hogy "Te vagy a tökéletes szerető, szerelem"). Akkor az egész kész katasztrófa. Hát nem is csoda, ha minnél gyorsabban visszafordul a virágokhoz, és abban reménykedik, hogy Karesinda nincs tisztában a virágnyelvvel. Nah meg persze abban, hogy nem akad bele egy feketébe is, mert az már igen csak a véget jelentené...
Ki tudja, talán ez valami tudat alatti dolog, vagy csak teljesen véletlen.*
- Ha szeretnél. *Kezd bele, aztán jönnek a lelkes szavak, így csak mosolyogva bólogat.*
- Akkor csak rajta. Úgyse biztos, hogy mindent észrevettem. *Mondja mosolyogva kissé rossz felé nézve, de tőle ez a megszokott.*
- Oh értem én. Ha elfelejtesz valamit az nem fontos, mert elfelejtetted. Remélem tényleg nem az. *Kezdi nevetve, de aztán komolyra vált, elvégre Karesindánál sosem lehet tudni. Miközben tovább dolgozik, kérdezgetni kezd, hátha eszébe jut valami a nőnek.*
- Azt tudod mivel volt kapcsolatban? Iskolai ügy? Vagy valamelyik diákról van szó? Esetleg valami teljesen más dolog?
*Faggatódzik teljesen nyugodtan, miközben még mindig a tulipán dolgon próbálja túl tenni magát.*
~Kellett nekem pont tulipánt szedni... Hagytam volna inkább, hogy azt vegyen amit ő szeretne... Akkor legalább nem tőlem kapja. ~ *Dühöng egy kicsit magában, ami azért fura hiszen, teljesen véletlenül adta azt a tulipánt, és egyébként is nem a jelntése miatt adta, hanem mert illendő akart lenni. De akkor miért zavarja ennyire a tény, hogy egy olyan virágot adott, ami a legjobban jelképezi a szerelmet?*

//éljen a növekedés, meg a kíváncsi természet, hogy unalmamban a virágnyelvet tanulmányozom... és a fene vigye el, hogy nekem is pont a tulipánt kellett választanom... Ez már abszolúte nem lehet véletlen xD - vagy de?//

*A mozdulatlan üldögélést néha megszakítja hogy utolérje Markot. Ilyenkor előrébb helyezi testsúlyát, majd onnan várja hogy a férfi ismét utolérje*
-Miért? Mit szeretnél mit csináljak? *Lehet hogy néha feledékeny. Nagyon néha, ám gyorsan kapcsol. Hasonló pajkossággal kérdez vissza ám a kisfiús lelkesedés azért távol áll tőle*
-Tudom mik a kedvenc ételeid, de most válassz te.. *Biztosítja a másikat meggyőzően bólogatva, nehogy úgy érezze el van felejtve*
-És nehogy azt mond hogy lepjelek meg! *Fenyegeti meg mutatóujját rászegezve, ám közben vigyorogva. Az egyetlen dolog amit utál ha megkérik lepjen meg valakit, kivéve ha már előre van valamin ötlete:P. A másikat hallgatva és tekintetével elmélyülve a föld és levelek közti világban, meglát egy apróbb gyomot és vidáman tépi ki. Ha nem bambul el ennyire észre sem veszi, ez a csekély kis apróság igen nagy löketet ad, hogy hasra csússzon és mintha egy törékeny kis hangya lenne, bepillantson minden egyes levél alá*
-Ne kérdezd hogy mit csinálok *Mondja nevetve, miután felpillantott drága Markjára, ki csak a csöndes mozdulatokat hallotta, ám azoknak elég furcsa hangzása volt. Nos hogy mi ütött belé? A mai napon, meg úgy általában, az apró dolgok irányítják a hangulatát, és a legrosszabb pillanatban is képes vidám lenni, ha van rá legalább egy oka. Vidáman pillog mintha tényleg valami fontosat csinálna, de közben figyel a másikra, hátha az közölni próbál vele valamit. El is mosolyodik, mikor az bejelenti hogy örül amiért nem haragszik rá. De hát miért is haragudna ilyen apróság miatt? Na jó..valószínűleg Mark túlságosan ismeri, mert a körülményektől függően képes ilyesmire. Ám alaphelyzetben tolerál minden veszekedést, és félre értést. Észre veszi hogy kezd sárosabb felületre csusszanni, így eddig makulátlan dekoltázsa és ruhájának szép szegélye ékes foltokkal szépíti a külalakot. A nőt nem zavarja, újra gyermeknek érezheti magát, ám nem szükséges. Inkább csak mint egy dolgozó asszony. Éppen ezért vigyorogtatja el, sőt el is nevetteti Karesindát a ragyogásról és napfényről szedett gondolatok amiket most épp hozzá akarnak hasonlítani. Igaz a személyiségéről van szó, az aztán tényleg ragyoghat*
-Szóval ragyogok *Jelenti ki elégedett vidámsággal, és hirtelen jött ötlettől vezérelve a sárgák fölé hajol hogy újra szippantson belőlük*
-A sárga is jó lett volna *Vonja meg a vállát* -Akkor még jobban ragyognék *Akaratlanul is kinyújtja nyelvét és úgy nevet, ami másmilyen hangzást kölcsönöz a boldogság kifejezőeszközének*
-Ja igen tarka...sárga meg piros. Tudod az alja még sötét, aztán feljebb egyre világosabb lesz és ezáltal sárga *Magyaráz lelkesen* -Juuuujj akkor én tarka vagyok *Természetesen a virágnyelvre gondol, illetve részben. Maga sem tudja, mert még nem gondolta végig csak megint abba a hibába esett, hogy előbb beszél mint gondolkodik*
-Mert ugye sárga vagyok, ragyogó, szép meg minden. Viszont pirosam van, szóval a kettő keveréke...tarka! *Lelkesen elemzi a dolgot, mintha értene hozzá. Pedig a vöröshöz most nincs sok köze*
-Áá..már értem *A gonoszkás vigyort elviseli egy bájosabbal kompenzálva. Ámbár ki is borulhatna amiért a férfi még mindig feledékenynek tartja...de most nincs ehhez hangulata*
-Nem, nem. Én nem tartom túl érzelgősnek, aranyos dolog ez *Bólogat őszintén, ámbár belevágva Mark magyarázatába ami számára annyira megragadó volt, hogy fel is kászálódott a földről és már csak ül*
-Jó dolog ez, szeretem a logikus dolgokat *Biztatja a másikat még jobban, bár ő még a növényekről annak idején nem a szépségük miatt kezdett tanulni, hanem a hatásuk miatt. Bár ha azt vesszük a legelején még egy férfi állt a dolog mögött. Apró mosollyal reagál Mark válaszára, hát miért is ne tudná pont a kedvenc növényét?
Mikor nem beszél továbbra is dúdol ezért meglepi a kérdés. Csak most kap észbe hogy részletekben, de dúdolgat*
-Öö..csak egy régi dal, nem ismerem a szövegét. De otthon még sokat hallottam *A fejében egész végig ez a dallam járt, ám nem tudta hogy ezt hangokban is kifejezte, így pontosan tudja miről van szó. De amúgy is sokat énekel, és Mark társaságát már annyira megszokta, hogy úgy viselkedik mellette mintha egyedül lenne. Igaz volt egy-két év kiesés de úgy tűnik ezt gyorsan behozták*
-Persze *Válaszol lelkesen. Hisz gyakran jó kedve van. Ám úgy tűnik a mélyebb dolgokra behatol a férfi értelme, de az egyszerű érzelmes dolgok fölött elcsusszan*
-Nem, ebben a sorban nincs több *Válaszol vidáman, hisz még alulról is megleste a szépségeket*
-De van még egy sor *Nem tudja eldönteni hogy ezt tettetett szomorúsággal vagy boldogsággal kell-e közölnie. Minden esetre ő vigyorog, és átlépve a következő sor túloldalára, ismételten neki lát az észrevehető munka elvégzéséhez*

//Épp lobbizni akartam a hosszú hsz-ek ellen de úgy tűnik szájon(?) csókolt a múzsa, és hsz író szakmám csúcspontjára értem. És látod Mark, te vittél fel a csúcsraxD//

*Még szerencse, hogy ilyen jól fogadják az ötleteit, Karesinda főztje úgyis sokkal jobb mint bármi, amit eddig evett - kivéve talán a saját édesanyja és nagyanyja főztjeit. Tekintve, hogy egész nap nem evett, legalábbis a nő állítása szerint, egész biztos, hogy egy kiadós vacsorára lenne szüksége. Már épp rávágná, hogy mindegy, hisz amit barátnője főz az úgyis tökéletes, amikor közlik vele, hogy ezt nem mondhatja.*
- Ajjajj... Most tényleg kezdjek el gondolkodni? *Kérdezi meg viccelődve, hiszen ha ételekről van szó, akkor mindig gondban van, de most azért megerőlteti magát.*
- Na jó, de csak mert ilyen kedvesen felajánlottad, hogy választhatok... *Kezd bele, és úgy csinál mint, aki nagyon gondolkodik. Pedig neki tényleg bármi jó lett volna, és tényleg örül a lehetőségnek, hogy "házi főztöt" ehet és nem tömegkonyhás valamit. A nagy gondolkodásban megvakarja a feje búbját is, pont mint Micimackó csinálta még kétévszázaddal ezelőtt. Végül nagy nehezen megszületik a döntés, és folytatódhat a munka is.*
- Akkor lasange-t kérek. Ha lehet. *Attól függ persze, milyen alapanyagokkal rendelkeznek. Bár legjobb emlékei szerint neki volt darálthús, paradicsomszósz és tészta is a konyhájában. Hagyma és fűszernövények meg mindig vannak, hiszen meg is őrülne, ha nem lenne minden helyiségben valami zöld. Egy pillanatra várakozóan fordul a nőhöz, és ha nem kell többet a vacsorán törnie a fejét, akkor folytatja a gyomlálást. Közben Karesinda valami igen érdekeset kezd el művelni, legalábbis a hangok arra engednek következtetni, hogy a sárban hason kúszik, de ez elég abszurd...*
- Nem kérdezek rá, de azért elmondod?*Ez tulajdonképpen úgyanaz, mintha rákérdezett volna, de ami igazán érdekessé teszi, az az a szemtelen vigyor és a hozzátársuló hangsúly. Hihetlen, hogy mennyi mindent megtanult kifejezni a hangjával meg egy-egy mosollyal, amióta a szemei nem úgy működnek, ahogyan azt elvárná mindenki. Mert bár mozognak a barna szemek, hányzik belőlük a fény. Igaz ezt a gazdájuk nem tudja, csak azt vette észre az évek folyamán, hogy se a morcos se a ragyogó tekintet nem ér el olyan hatást, mint korábban. Nem mintha meg tudná határozni a változást, ahogy azt sem, hogy az arcának többi része, hogyan vette át lassan a kifejezés művészetének nagyját //van ennek értelme??? xD//, de megtörtént, és ez a lényeg.
Tényleg félt, hogy Karesinda haragudni fog rá, így nagyon is megnyugszik, amikor közlik vele, hogy ilyemsiről szó sincs. Még szerencse, hogy ma jó kedve van a nőnek. Ilyenkor tényleg ragyog. Bár a cuppogó hangok nem túl kecsegtetőek, azért beindítják a férfi fantáziáját is.*
- Karesinda, ez nagyon úgy hangzik mintha iszapbírkózáson vennél részt, csak azt nem tudom, hogy mivel küzdesz... *Persze iszapbírkózásra nem kéne gondolnia, mert az azonkívül hogy nagyon koszos, ugyanakkor izgató is, még akkor is ha az embernek a legjobb barátnője teszi ezt. De hát ha egyszer olyan hangokat hall? Vagy csak beképzeli? Erre hamar meg fogja kapni a választ, de addig sem áll le a gyomlálással, helyette inkább a virágokról beszélgetnek, az mégiscsak kellemesebb, mint a sárban fürdés.*
- Szeretnéd, hogy megbűvöljem a pirosat? *Kérdezi meg, ha már sárgát akar a másik ezen igazán nem fog múlni, egy mozdulat az egész és sárga lesz a virág. Feltéve, hogy jól emlékszik még, hogy milyen a sárga. Bár az ilyesmit szerinte lehetetlen elfelejteni. Ha megkérdeznék egész biztosan vagy tíz-tizenöt árnyalatot felsorolna, és még csak gondolkoznia sem kéne rajta.
Érdeklődve hallgatja a másik okfejtését a virágokról. Természetesen pontosan tudja, hogy milyen a tarka tulpián, de azért jól esik neki, hogy elmesélik neki és így jobban fel tudja idézni magában a régi emlékeket a növényről. Aztán jóízűen nevetni kezd arra az okfejtésre, hogy Karesinda tarka.*
- Én azt hittem azért vagy tarka, mert tiszta sár a ruhád. *Jegyzi meg még mindig nevetgélve, aztán még hozzáfűzi.* - A szerényt kihagytad...*Igaz semmi szerény nem volt a nő felsorolásában, de valahogy ezt muszáj volt megemlítenie. A ragyogással egyet kell értenie, a szépségről meg nem tud úgy nyilatkozni, mint a legtöbb férfi. A nő személyisége az tényleg olyan, amit tudna a szép jelzővel illetni, ugyanakkor a külsejéről nem sokat tud. Bár az is igaz, hogy mindig szépnek képzelte el a nőt, de ezt inkább csak a hangja, a vileskedése, az apró kezei és a kellemes illat miatt tette. Lehetne Karesinda nagyon is ronda, neki már igazán nem számítnak a külsőségek.
A továbbiakban csak bólogat, már nincs mit hozzáfűznie a virágnyelvhez, még akkor sem ha egyébként órákig tudna beszélni róla. A dúdolt dal, tetszik neki, de ő maga sajnos nem ismeri, vagyis nem emlékszik, hogy hallotta volna korábban, de ez egyáltalán nem zavarja. Szeret új dolgokat felfedezni magának. Igaz, így hogy a nő nem tudja, a szöveget és valószínűleg az előadót sem, így ezt már csak ebben a nyers Karesinda általi verzióban hallhatja.*
- Akkor jó.*Válaszolja, közben persze kíváncsi lenne, mégis mitől lett a másiknak ennyire jó kedve, de nem kérdez rá. Már szeretne ő is végezni, mert bár eddig nem vette észre, most hogy ennyit beszéltek a vacsoráról, már érzi, hogy éhes.*
- Nincs? Na egész jó vagyok. *Állapítja meg elégedetten, hogy ha máshoz nem is a gazoláshoz még vakon is tökéletesen ért.*
- Akkor segítesz befejezni azt az egy sort? *Kérdezi s mivel Karesinda már megy is, ő is követi, majd egy hirtelen ötlettel a sor túlsó végéhez sétál.*
- Középen találkozunk. *Fordul vissza a nőhöz és a sor végén leguggol, hogy neki lásson a kártékony növények írátsához.*

//Azt hittem ez a mi kettőnk titka marad, de ha már így kifecsegted mindenki előtt, akkor mit tehetnék? Hiába nem csak a gazoláshoz értek, de a nőket is a csúcsra juttatom... //

*Lassan, halkan dúdolgatva sétálgat a virágoskert felé. Egy egyszerű farmer, póló, s egy cipzáros világos lila, majdnem rózsaszínű pulcsi van rajta. Jobb kezében egy agyongyűrött papirost szorongat, ami pár napja még térkép volt. Igazából nem is ide akart jönni, de már megint eltévedt, térkép ide vagy oda.*
~Csak tudnám, hogy fogok visszajutni… Dia is pont ilyenkor nincs kéznél.~ *Morgolódik magában, miközben próbálja kiélvezni a kinti időt, ha már ide tévedt. Szerencséjére elég szép az idő, még a nap se ment le, s mivel volt elég esze, hogy hozzon pulcsit, nem is fázik. Az egyetlen gondja, hogy most már tényleg nem tudja merre jár.*

*Egy kisebb kavicsot rugdosva maga előtt sétálgat tovább, magában a béka ülepe alá kívánva ikertestvérét. Nem veszi észre, hogy követi a lány már jó ideje, teljesen abban a hitben van, hogy egyedül jár-kel fel-alá. Halkan dúdolgatva nézegeti az épp kinyílóban lévő, vagy még nem lévő virágokat.* ~Vajon lelehet szedni belőlük vagy sem?~ *Teszi fel magában a kérdést, felírva a „kérdezzük-meg-a-lökött-ikertesónktól-„ listára. Gondolataiból Dia hangja rázza ki, amire a válasza egy kisebb sikkantás. Ijedten pördül meg tengelye körül, miközben jobb kezét a szíve fölé-vagyis ahol sejti hogy a szíve van- kapja.*
Óóóó, tee, tee! A szívbajt hozod rám Dia! Muszáj volt így megijesztened? *Pillant rá szemöldökét ráncolva.*
Én? Úgy ismersz te engem aki eltéved? *Nevet fel kissé erőltetetten. Sajnos úgy, tekintve, hogy ő mindenhol eltéved. Néha még otthon is. Közben azért szorosan visszaöleli a lányt. Be nem vallaná, de nagyon megkönnyebbült tesója felbukkanásától.*
Amúgy hogy vagy Dia? Anyuék nem írtak véletlenül? Megírtam nekik, hogy az Étébe kerültem, de még nem válaszoltak. *Harapdálja az ajkát idegesen. Nem kicsit fél attól, hogy mit fognak hozzá a szüleik szólni.*

*Hát ez tényleg Dia napja lehet, mert Sophie-é tuti nem. Nem elég, hogy napok óta össze-vissza bolyong a kastélyban, még ikertesója szépen meg is ijeszti. Bár legalább ma tuti az ágyában fog aludni, mert van aki visszakísérje.*
Aha, persze, képzelem. *Húzogatja el a száját. Ismeri már annyira Diát, hogy tudja, mennyire sajnálhatja igaziból a lány.*
Hát nem is tudom… Talán, tesó, de csak talán, megbocsáthatok. *Hangsúlyozza ki a „talán” szót immáron nagyban mosolyogva. Nem bír Diára még egy kicsit se haragudni, ahogy soha nem is bírt. Túlságosan szereti őt.*
Héé! *Próbál elhajolni Dia kezétől - sikertelenül.* Muszáj neked mindig ezt csinálni? Olyan kisebbségi érzésem van ilyenkor. *Rázza meg közben haját, majd ujjaival megpróbálja megigazítani haját.*
Én igenis eltudok találni egy csomó helyre! Az más, hogy még csak nemrég érkeztem, s nem ismerem még a sulit. Az meg végképp nem az én hibám, hogy ez a buta térkép meg hibás! *Lengeti meg Dia előtt a ronggyá szorongatott térképet.*
Hüm, hüm, biztos igazad van. *Biggyeszti le bizonytalanul az ajkait.* Tudom, hogy szeretnek, csak…mindegy. *Rázza meg fejét.* Te is szeretsz attól, hogy nem egy házba kerültünk, ugye? *Pillog Diára.*