Filagória

Tárgy: Filagória Szomb. Aug. 22, 2009 3:54 pm

Leírás később

Tárgy: Re: Filagória Szomb. Nov. 07, 2009 12:42 am

*A kastély még néptelen, de ez nem jelenti azt, hogy neki egyedül kell unatkoznia. Egyébként is egy másik lánnyal együtt érkezett, bár az nem tűnt valami beszédesnek. Ha szerencséje van vannak mások is a környéken, és akkor összefuthat velük egy séta során. Meg aztán úgy is fel kell fedeznie az új lakhelyét.
Őszintán szólva nem volt elragadtatva a fogadtatástól. Mármint a szellem az érdekes volt a forrásnál, de hogy így kiragadták az otthonából, az enyhén rosszul érintette. Igaz azóta kapott levelet a szüleitől és úgy látszik minden rendben van, de azért még mindig nehéz feldolgozni, hogy boszorkány. Igaz a szakvezető tanára nagyon kedves volt és mindent elmagyarázott neki, így most valamivel tisztábban lát. De akkor sem könnyű elhinni, hogy ő nem egy átlagos, hétköznapi lány. Legalábbis ennyit értett meg.
Nem is igazán veszi észre merre felé csavarog, annak viszont örül, hogy magára vett egy kabátot és sálat, mert most hogy kiért a kastélyból nem árt valami meleg öltözet. Ahogy megy, egy kis kőből faragott építményhez érkezik, amit - mivel korán sötétedik - nem igazán lát. A hold derengésében azonban ki tudja venni, hogy az építménynek van egy korlát szerű része, amire könnyedén felülhet, és hátát egy oszlopnak vetve kényelmesen elhelyezkedik.*
~ Milyen szép az ég... Innen látni a csillagokat is. ~
*A látvány lenyűgöző, hiszen Párizs fölött akkora szmog, hogy nem látni tőle a csillagokat. Ez a gondolat pedig arra készteti, hogy nagyot szippantson, az itteni tiszta levegőből.*

Tárgy: Re: Filagória Szomb. Nov. 07, 2009 1:11 am

*Ahhoz képest, hogy még alig lézengenek néhányak a kastélyban, úgy tűnik a mai este forgalmasabb a szokásosnál. Nem csak Veronique indult ma el egy kis sétára, hanem a Spring szak hallgatag, de időnként lázadó leánykája is. Kék kötött sál, kék sildes sapka, kék, térdig érő szövetkabát, farmernadrág és egy lábszárközépig érő, fekete, enyhén magassarkú csizma jelenik meg, persze nem önmagában, hanem egy lány által hordva. Hogy mit keres ő itt? Békét és nyugalmat, persze nem örökre, csak pillanatnyilag. Akárki akármit mondjon, de egy gyereknek is lehet igazán kemény élete, és ha ilyen valóban lehet, akkor Bellának nem volt egyszerű az eddigi élete, így az itt eltöltött nyugalmas percek mind boldogsággal töltik el. Zsebében természetesen most is ott gubbaszt a kis mókus, aki alszik most is, mint elég gyakran, hogy ha gazdájának éppen nincs szüksége a megértésére és a támaszt nyújtó közelségére.
Ahogy lánykánk halad a sötétben, hangtalanul, akár egy macska kiszúr egy lányt a félhomályban, ugyanis a kőépület körül világosabb van, hogy jobban lássanak az emberek, de még se zavarja őket a fény. Eszébe jut, hogy esetleg elsurranhatna, vagy egyszerűen ne vegye észre, de hát csak meg kell egyszer ismerkednie iskolatársaival, és az itt jelenlévő lány egészen békésnek tűnik. Ki nem állhatja azokat a kis csacsogó fruskákat, akiknek a legnagyobb problémája az, hogy milyen színűre fessék a körmüket. Ő nem ilyen, távolról sem ilyen, és kerüli is az ilyenek társaságát. Viszont egy-egy szelíd teremtéssel egészen jó összhangban tud lenni, majd meglátjuk, hogy ezzel a leányzóval hogy áll a helyzet.
Lassan közeledik felé, nem szól, nem mosolyog, még csak rá sem néz, de látszik, hogy felé megy, hogy tudatosan lépdel. Nem támadóan, vagy harciasan, csak tudatosan, még is szelíden, hiszen ő nem gonosz, vagy rossz, ártószándékai sincsenek, egyszerűen, csak úgy érzi, hogy csak úgy tudja megvédeni magát, ha burkot emel maga köré, és elzárkózik a külvilágtól és a tinédzser problémáktól.
- Hello!*Köszön neki egy biccentéssel. Hangja egykedvű, neki támaszkodik a lánnyal szemben lévő oszlopnak, majd az égre néz. szemein látszik, hogy tanácstalan, még sosem kezdeményezett beszélgetést senkivel, akit nem ismer. Igazán zavarban van, nem tudja mit tegyen, így az eget kémlelve megszólal.*
- Mirabelle vagyok!*Mutatkozik be, majd a lányra pillant, hogy felmérje reakcióját, amit az igen csak érdekes megjelenés válthat ki belőle.*

//Fagy!//

Tárgy: Re: Filagória Szomb. Nov. 07, 2009 4:35 pm

*Az eget szemlélve, gondolataiba merül Veronique. A zöld kabát, és a pirosas sál, nah meg persze a csizmába bújtatott farmer, kellő meleget biztosít, így nem érzékeli, mennyire hűvös van itt. Ahogy újra és újra nagyot szippant a levegőből, rájön, hogy itt mindennek olyan "erdő, fű meg föld" illata van. Párizs betondzsungeléhez és szmogjához képest ez maga a mennyország. Éppen emiatt, könnyeddén megfeledkezik a világról, jelenleg az sem zavarja, hogy a legjobb barátja nincs itt vele. Lesznek új barátai, és majd a nyári szünetben találkozik újra Fatou-val.
Mirabelle-nek nincs szerencséje ha nem szereti a locsi-fecsi lányokat. Veronique ugyanis legtöbbször nem képes csendben maradni, ha akad társasága. Éppen ezért nem is volt odahaza túl sok barátja, de ez őt sosem zavarta, mindig is úgy gondolta elég, ha az embernek egy-két barátja van, de azok elfogadják őt, olyannak amilyen. Igaz elhatározta, az elmúlt napok magányában, hogy megpróbál kicsit kevesebbet csacsogni, de egyeltalán nem volt biztos benne, hogy ez sikerülni fog neki. Elvégre fiatal, és tele van energiával, ugyan mi mást csinálhatna?
Mirabelle hangjára kissé összerezzen, nem számított arra, hogy ténylegesen összefut valakivel, még annak ellenére sem, hogy ezzel a szándékkal indult el sétálni.*
- Szia! *Köszön illedelmesen vissza, amikor egy pillanattal később észbe kap, s leugrik a korlátról, ahol eddig ült.*
- Veronique. Örülök, hogy végre találkozom valakivel. *Mondja mosolyogva, mert azért nem árt a jó benyomás, és kezet is nyújt a másik lány felé, aki mintha zavarban lenne. Ő is végig méri a másikat, de szinte csak egy pillantással, nem akar különöseb feltűnősködést. Aztán persze, mivel képtelen csöndbe maradni, ha mellette valaki, rögtön beszélgetést kezdeményez.*
- Te mikor érkeztél? És honnan? Már ha nem vagyok túl tolakodó.*Teszi fel az első kérdéseket, majd a fogadalmára emlékezvén, kicsit visszafogja magát, s reméli, hogy válaszokat is kap. Mirabelle az első akivel találkozott, azóta, hogy átjött a vízesésen és megmutatták hol a szobája. Azóta mintha kihalt volna a kastély. Hiányzott már neki, egy jó beszélgetés. Sőt! Bármilyen beszélgetés! Nem is érti, hogy bírta ilyen sokáig, úgy hogy nem beszélt senkivel sem. Neki ugyanis nincs házi állata, így eddig, csak a szobája falára kitett fényképekkel és pószterekkel volt alkalma beszélgetni...*

Tárgy: Re: Filagória Szomb. Nov. 07, 2009 10:40 pm

*Néha egy magányt kedvelő lánynak is szüksége van a társalgásra, talán éppen ezért szólította meg Belle a lányt. Még nem sejti, hogy milyen tulajdonságokkal kell szembenéznie, de ma éppen egészen tűrhető hangulatban van. Kabátja zsebe kicsit mocorogni kezd, két kis dombocska jelenik meg rajta, ugyanis lakója mocorogni, forgolódni kezd. Pár pillanat múlva egy vörös, szőrös farok csusszan ki a zsebből és hintázni kezd. Úgy néz ki, hogy a kis mókuska ébredezik.
Mirabelle természetesen elfogadja a felé nyújtott kezet, majd kissé megcirógatja a kis szőrös állatkát. Nem mosolyog, nem azért mert rossz a kedve, hanem mert nem szokása. Arca egyhangú, de még is jóindulatú.
Leszűri már most, hogy nem éppen egy csöndest lányt fogott ki, hát mit tegyen, most csak ezért nem fog elrohanni. Különben is, ki tudja még mi fog kisülni ebből. Az öröm kinyilvánítására csak egy aprót biccent, nem kíván semmit hozzáfűzni. A kérdésekre válaszolgat bár, de jobban tetszene neki, hogy ha már beszélgetnek, akkor a lány beszéljen, ő inkább a csendben hallgatós típus.*
- Pár hete érkeztem, Amerikából.*Válaszolja egyszerűen, de hogy azért ne legyen bunkó visszakérdez. Igyekszik úgy megfogalmazni a kérdést, hogy reményei szerint a lány hosszan válaszoljon.*
- Rólad mit lehet tudni?*Megpróbálkozik barátságosabb hangszínt megütni, bár csöppet sem elsődleges célja, hogy mindenkivel barátságot kössön. Csak figyelmesen hallgat, közben tekintetét az égre szegezi, s figyeli a csillagokat, élvezi, hogy a szél belekap a hajába, s igyekszik tüdejét megtölteni minél több friss levegővel. Figyel ő, úgy ahogy, de nem az a típus, aki túl sokáig koncentrálna egy dologra, de azért érdekli őt, némileg.*

Tárgy: Re: Filagória Hétf. Nov. 09, 2009 6:20 pm

*No igen Veronique nem éppen csendes, de nagyon kedves lány. Ha szükséges akkor arra is képes, hogy befogja a száját, csak ennek elég ritkán érzi szükségét. Amint meghallja, hogy a másik lány Amerikából érkezett máris rázúdítaná az újabb kérdés özönt, de nem teszi, már csak azért sem, mert ő kap egy kérdést. Azonban ez nem jelenti azt, hogy később nem fogja kifagatni Belle-t bővebben. Elvégre az "Amerika" az elég tág fogalom.*
- Én Franciaországból jöttem. Párizsból. És egészen átlagos vagyok. Legalábbis eddig az gondoltam, mert fogalmam sem volt róla, hogy tudok varázsolni... Bár lehet nem is tudok... Nah mindegy! Szóval nem tudtam, hogy létezik egy másik világ, egészen addig, amíg meg nem kaptam a levelet, hogy idejárhatok iskolába. A szüleimmel először azt hittük, ez valami vicc, és csak akkor jöttem rá, hogy igaz, amikor a teleportkövek idehoztak, akkor jött az a Forrás Szelleme vagy mi, és azt mondta hogy át kell mennem a vízesésen. Te is átmentél a vízesésen?
*Csacsog mint egy kismadár, időnként olyan gondolatokat is bele-beletoldva, amik inkább saját magának szól, mint a másiknak, de ha egyszer elkezd mesélni, nehezen tud leállni. Most is így van ez, ezért mondd el, ennyi lényegtelen dolgot, s feledkezik meg arról, hogy magáról beszéljen. Igaz, a fecsegéséből elég sok mindent meg lehet tudni. Azt hogy egy kicsit naív, beszédes és fogalma sincs arról, mit jelent boszorkánynak lenni. Nem is baj, majd az itt eltöltött évek alatt megtanulja ezt is. Az is furcsa, hogy ennyi mindent úgy el tud mondani, hogy közben az embernek az az érzése támad, nem is vett levegőt. Persze ez azért is van, mert hajlamos a hadarásra. A szülei is folyton csodálkoznak, hogy nem gabalyodik össze a nyelve, amikor ennyire gyorsan beszél. Nem tudja, de nem is érdekli. Amerika viszont igen, s most, hogy beszélt magáról, ismét kérdezhet ő. Még akkor is, ha már kérdezett egyet.*
- Amerikában merre felé laktál?
*Ahogy a válaszokat várja ismét felpillant a csillagokra.*
~ Vajon otthon ha nem lenne a sok kosz, akkor is ugyanezt látnám? ~
*Jut eszébe egy pillanatra, hisz tanulták, hogy a csillagok, csillagképek is mozognak, s így változik az a kép is, amit egy-egy helyen látni lehet. Aztán egy kicsit Amerikára gondol, Los Angeles-re és Miamira, ahova mindig is el akart menni, a fantasztikus strandok miatt. Reméli, hogy Belle ezen városok valamelyikéből származik és akkor legalább egy rövid beszámolót hallhat. A gondolatra, kiszélesedik a mosoly az arcán.*

Tárgy: Re: Filagória Hétf. Nov. 09, 2009 8:45 pm

*És a lány csak csacsog és csacsog és csacsog. Belle már azt sem tudja, hogy miről, elvesztette már az elején a fonalat. Figyeli a csillagokat, ami megnyugvást nyújt számára. Mindig is kedvelte ezt a sok más ember által időpocsékolásnak hitt teendőt. A csillagok megnyugtatják, és ilyenkor mindig van ideje gondolkodni, gyakran ihletet is merít a csillagokból egy-egy festményéhez, rajzához. Belemerül a gondolkodásba, majd arra lesz figyelmes, hogy csönd van, ez meglepi, ugyanis, a lány egy pillanattal ezelőtt még nagyban csacsogott. Lenéz rá, de gőze nincs, hogy most mit kéne tenni9e, majd eszébe jut egy lehetőség, talán egy kérdés hangzott el, s most neki kéne megszólalnia. Visszapörgeti, amire emlékszik a beszélgetésből, majd levonja a következtetést. Úgy rémlik neki, mint ha elhangzott volna az "Amerika" szó, a lány szájából, talán a lakhelyéről tett fel neki valami kérdést. Megkockáztatja, max ha tévedett, hát ez van. Túl hosszú számára a lány neve, így leegyszerűsíti, egyszerűen Ronira. Ha nem tetszik neki, ez van, max nem lesznek barátok, így jártak. Viszont, ha Roni, most valami hosszú beszámolóra és tengerparti bulibeszámolókra vár, bizony Belle nagy csalódás lesz a számára.*
- Sokfelé utazom Amerikában, de van egy farmunk, ott élek.*Mondja egyszerűen, ennél többet most nem kíván elárulni a dologról, ugyanis nem kedveli az életét. Nem szereti a szüleit, a szabályokat, és a fogadalmakat, melyekkel a szülei traktálják. Most itt végre a saját életét élheti és nem csak egy báb a zsinórok végén. Célja is van annak, hogy távol van a szüleitől, hisz van egy súlyos alku, aminek ő a tárgya, és itt legalább lesz pár éve megtalálni a módot, hogy kitérjen az alku alól, hogy valóban szabad legyen.*
- Úgy hallottam Párizs szép hely...*Kezd bele, remélve, hogy a lány most erről kezd majd beszélni. Lényegében egészen elviselhető a társasága, sőt talán el is van vele, némileg. Érdekes látni egy gondtalan, kissé naiv lánykát, aki esetlenül igyekszik beleszokni egy új világ nyújtotta élményekbe. Mirabelle is ilyen életről álmodozott kiskorában, de most már nem ringatja magát dajka mesékben, hisz ő a valóságban él, csak alkotás közben tud néha kicsit más lenni, kicsit valóban önmaga, egy olyan Mirabelle, akit talán még senki sem ismer igazán, még önmaga sem.
Jobb kezét belecsúsztatja jobb zsebébe, ahol a kis mókus pihenget, majd cirógatni kezdi a kis szőrgombolyagot, aki erre hálásan lóbálni kezdi a farkát, és odaadóan bújik gazdája kezéhez. Igazán barátságos kis jószág, Belle eddigi egyetlen barátja, na jó, talán még Arras is némileg barátjának mondható, de hát ő a testvére, még sem mondhat el neki mindent, és főleg nem dicsérheti, hogy nézne már az ki?*

Tárgy: Re: Filagória Hétf. Nov. 09, 2009 10:36 pm

*A pillanatnyi zavart szünet, ami beáll a beszélgetésben kissé zavarja Veronique-ot. Aki egyébként utálja ha Roninak vagy Ronnak hívják, nem tudja miért, de ez nagyon irritálja, ha minden áron rövidíteni akarják a nevét, jobban szereti ha Nique-nek //Ejtsd: Nik// nevezik. Persze ezt Mirabelle nem tudhatja. Veronique sokakkal ellentéten ugyanis nagyon szereti a nevét, és nem érzi szükségesnek, hogy beceneveken szólítsák.
Amerikáról nem tud semmi újat. Mirabelle sajnos nem az áhított részek valamelyikéről származik, hanem egy farmról. A farm egyáltalán nem hangzik érdekesnek. Mit lehet ott csinálni? Terelgetik az állatokat, vagy a földet kapálják egész nap? Sajnos ez neki egyáltalán nem izgalmas. De nem akrja megsérteni a lányt, ezért inkább kedvesen bólint, s mivel láthatóan nem akar erről többet beszélni, tapintatosan nem kérdez, annak ellenére sem, hogy rém kíváncsi.
Nem biztos abban, hogy tényleg érdekli a másik lányt Párizs, de azért el kezd mesélni.*
- Hát az úgy 100 éve volt. Azóta nem olyan nagy szám. Világváros, tele van autókkal, irodákkal, nagy a sűrgűs forgás... azt szokták mondani "Párizs Európa New Yorkja". Az Eiffel-torony teljesen eltörpül a felhőkarcolók között... Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem hasonlít arra a toronyra, ami a régi képeken van. A mai Párizs, leginkább zajos és koszos. Leszámítva a parkokat, de azokból is egyre kevesebb van, és ezért egyre kisebb tere van ott az embernek... Persze azért szeretem, merthát még is csak ott éltem 14 évig, meg a nyáron vissza is fogok menni, mert hiányoznak a szüleim meg a barátaim. De itt minden, határozottan sokkal szebb.
*Mirabellenek talán szerencséje van, elvégre ha ő nem akar beszélni, egy-egy apró kérdéssel, akár órákig beszéltetheti Veronique-t. Egészen addig, amíg a lányka meg nem unja a saját hagnját. De ez elég ritkán fordul elő. Veronique beszéd közben a kezével is mutogat, és elég vicces látványt nyújt, ahogy próbálja magyarázni, a felhőkarcolók között eltörpülő eiffel-torony esetét, vagy a parkok zsúfoltságát. Hol magasra nyújtózik, hogy lefelé mutogat, aztán széttárja a karjait, hogy utána összekulcsolja az ujjait. Közben persze észreveszi Mirabelle zsebét, és azt is, hogy ott valami mocorog. Azt nem tudja megmondani, hogy micsoda, így természetesen marad a kérdezés.*
- Mi van a zsebedben?
*A hangja nem követelőző, csak is kizárólag érdeklődés és kíváncsiság cseng benne. A szemei is gyermeki ártatlanságról árulkodnak.*

Tárgy: Re: Filagória Pént. Nov. 13, 2009 9:51 pm

*Azért hallgatja a magyarázatot, nem bunkó ő, csak nem éppen társasági lény. Meg tudja érteni, hogy a felhőkarcolók mellett eltörpülnek a régi látványosságok, bár ahonnan ő jött, ott a táj gyönyörű és tiszta a levegő, és csöppet sem unalmas hely. Annyi mágikus és általános csodát és kalandot fedezett fel magányosan, vagy testvérével, amennyit egy nagyvárosi el sem tud képzelni. Szerette a gyerekkorát, csak néhány dologgal nincs kibékülve, ami a szülei elméleti döntéseit illeti, de éppen azért van itt, hogy elszökjön az akaratuk elől, s hogy kitalálja, hogyan veheti saját keze irányításába az életét. Beszélgetőpartnere persze mit sem vehet észre a harcból és lelki fájdalomból, ami minden egyes percben lejátszódik benne, megtanulta kezelni, s elrejteni ezt az aggodalmát, félelmét és keserűségét és igyekszik felhőtlen gyerek lenni, vagy legalább is a maga módján, saját értelmezés szerint. Persze nem sokáig marad a kis vörös szőrgolyó titokban, az egyetlen lény, aki eddig meg tudta mosolyogtatni Mirabellét, már ami az elmúlt éveket illeti. Picit megbökdösi a kis állatot, s odateszi karját a zsebe elé. A fürge mókus kibújik a zsebéből, majd átszökken a karjára, s felfutva karján, a vállára ülve szemléli meg a másik lányt. Okos kis fejét jobbra majd balra biccenti, egészen olyan, mint ha éppen méregetné, egy pillanatig elgondolkodtató, hogy ez túl intelligens cselekedet, de ebben a pillanatban már vált is, s egyszerűen leugrik, szinte repülve Mirabelle válláról, s felfut a másik korlátra, ott ugrabugrál egy keveset, majd szökdécsel, s keres egy fát a közelben, hogy ott kiélhesse légtornász adottságait. Mirabelle egy percig sem aggódik, hogy elrohan, s vissza sem jön, bízik benne, van is oka rá.*
- Ő Lilir, a mókusom.*Mondja, s amint az állatot nézi, mint ha egy halvány mosolyra húzódna szája széle, de amint "visszakerül" a valóságba, újra eltűnik az az apró mimika, ami társaságban ritkán látható a lányon, illetve ilyen formán, hiszen a gúnymosoly, vagy a cselszövő mosoly, egészen más. Nem tudja, hogy a lánynak lesznek e kérdései a kis mókussal kapcsolatban, ő mindenesetre föltesz egy kérdést, talán a hangja most a legérdeklődőbb, de ég mindig azért közömbösbe hajló.*
- Neked van háziállatod?*Ez a téma érdekli, imádja az állatokat, néha jobban mint az embereket, ráadásul az állatok is imádják őt. Aki látta a portfólióját rengeteg különleges állatról találhatott benne festményt, vagy rajzot, természetes környezetben. Ez az egyik kedvenc témája, meg a tájképek. A napkelte az egyik kedvenc témája, és rengeteg különböző környezetben lefestette már, és még fogja is.*

Tárgy: Re: Filagória Csüt. Dec. 10, 2009 1:04 am

*A beszélgetés nem nagyon mozdul tovább, hiszen Mirabelle nem éppen bizonyul beszédesnek, s bár Veronique egymagában is képes beszélni, azért nem jártatja feleslegesen a száját, hogyha nem kérdeznek tőle.
Viszont hamarosan kiugrik egy mókus Belle zsebéből s a kis jószág mozgása leköti minden figyelmét. Figyeli, ahogy a mókus előbújik futkározik, ide-oda ugrál. Mivel neki nincs házi állata, és mókust amúgy sem látott még ilyen közelről, nagyon érdekesnek találja a kis jószágot. Sokáig eltudná nézni, az apró kis rágcsálót, de végre Mirabelle is megszólal.*
- Lilir. Hmm. Nagyon aranyos. Hogy szelídítetted meg?
*Fontos kérdés, mert lehet neki is kelleni fog egy kis mókus ezek után. Persze az is lehet hogy majd cicát, vagy kutyát szeretne. Otthon nem lehetett semmilyen állata sem, és mivel nem tud róluk szinte semmit sem, nem árt kifaggatni a másik lányt az állatokról. Mert az biztos, hogy Belle többet tud az élőlényekről mint ő. A felhangzó kérdésre szomorúan megrázza a fejét.*
- Sajnos nincs. A szüleim nem engedték, hogy otthon állatot tartsak. Én meg nem erőltetettem nagyon a dolgot.
*Ez tényleg igaz. Általában megkapta a dolgokat, de ha valamire azt mondták a szülei, hogy nem, akkor mindig jó okuk volt rá, ő pedig szimplán elfogadta a tényeket. Az állatokkal ugyan ez volt. A szülei megmondták neki, hogy nincs elég felelősség tudat benne, egy házi állathoz, és valószínűleg igazuk volt, hiszen mindig mindent szét hagy, rendetlen, és kissé szeleburdi. Mivel ehhez a témához nem tud hozzászólni, de Lilir még mindig leköti a fiegyelmét, ezért újabb adag kérdést zúdít a lány fejére.*
- Lilir mióta van meg neked? Megsimogathatom? Vagy harap? És mivel eteted?
*A kezét a szájára csapja hirtelen, nem akar egyszerre túl sokat kérdezni, de ismeri magát, tudja, hogy ha egyszer belekezd, nem tudja abbahagyni, ezért kell a drasztikus megoldás: a keze a száján.*

Tárgy: Re: Filagória Szer. Jan. 13, 2010 2:21 pm

*Fura érzés, de Mirának kezd egészen szimpatikus lenni a lány. Az igazat megvallva, megszokta, hogy hallgat és figyel, vagy éppen kalandozik, de az, hogy Veronique még úgy is hajlandó vele beszélgetni, hogy eddig úgy tűnt, untatja az egész, ez kissé felbátorítja a lányt. Lénye nem lenne ennyire mogorva és magának való, ha nem olyan környezetben nőtt volna föl, mint amilyenben. Az állatok egy jó téma nála, imádja Lilir-t, tehát ez még be is jöhet. Mikor a megszelídítésre kérdez rá a lány, Mira körbepillant, kissé félve, majd komolyra vált.*
- Ezt ne nagyon reklámozd, de Lilir-t loptam!*Jelenti ki, kissé lehalkítva hangját. Gőze sincs, miért árulta el a lánynak, de úgy érezte, ez most helyén való, valakivel már muszáj volt megosztania. Igazából nem fél attól, hogy lebukik, vagy hasonlók, egyszerűen, csak nem akarja, hogy elterjedjen a tény, hogy lopott, amire lényegében büszke.*
- Méghozzá azért, mert mágikus kísérleteket végeztek rajta, kínozták, kémkedésre próbálták alkalmassá tenni, és egyszerűen nem hagyhattam ott.*Meséli tovább, életében másodszor mondja el ezt a történetet, első a testvére volt. A lányra pillant, keresve a reakcióját, majd úgy dönt, hogy ha nincs több kérdés, akkor erről nem beszélne többet, ha meg lesz, lehet, hogy még válaszol.*
- Három hónap alatt szokott meg teljesen, bár az idegenektől még kissé fél, de várj egy kicsit.*Mondja, majd tapsol kettőt, és füttyjent egyet, mire a kis mókus a tenyerébe ugrik. Megsimogatja, lágyan és kedvesen, olyan gyöngeséggel és szeretettel bánik vele, mint ahogy rajta kívül senki mással.*
- Ha lassan nyúlsz felé és érzi, hogy nem akarod bántani, akkor megsimogathatod és nem nem harap. Esetleg, ha fél, beugrik a zsebembe.*Mondja, majd a kis állatra néz ismét, aki éppen Veronique-t figyelgeti, fülét hegyezi, farkát maga alá csavarja, s hátsó lábaira ül, s beleszaglászik a levegőbe. Mira ezen elmosolyodik, ilyenkor mindig olyan viccesnek és még aranyosabbnak tartja kedvencét.*
- Aztán vigyázz, mert ért mindent amit beszélünk.*Mondja mosolyogva, még mindig az állatra nézve, egyenlőre, tesóján kívül, még nincs olyan ember, aki mosolyt kapna tőle.*
- Magvakat eszik leginkább, diót meg makkot kap nasinak, de van mikor lenyúlja a mogyorós csokimat is.*Újabb mosoly, aztán visszavált rendes Mirabelle arcá, illetve visszaveszi maszkját, túl sokat engedett meg láttatni magából lánynak, s ettől még fél, megmutatni igazi arcát, jó neki a tüskés külső, így nem érik igazán bántódások.*

Tárgy: Re: Filagória Pént. Jan. 15, 2010 1:46 pm

*Még szép, hogy Veronique így is hajlandó beszélgetni. Neki a lét eleme a társaság és a beszélgetés. Valószínűleg már rég megőrült volna, ha nem lenne itt Mirabelle, hogy beszélgessenek egy kicsit. Igazából eddig magában beszélgetett - mert nem volt kivel - és aggódott is, hogy ez az egész már az elmebaj kezdetét jelenti. De most már megnyugodhat, ha nem is jönnek tömegek az iskolába, Mirabelle-lel akkor is beszélgethet majd. Legalábbis nagyon reméli, mivel a lány nem tűnik elutasítónak és még nem hagyta magára, ami felbátorítja Veronique-ot. Igaz nem látszik rajta, de valójában nagyon félénk teremtés. Rettenetesen fél íttól, hogy visszautasítják, még akkor is, ha nem mutatja ki.
Sőt, Mirabelle még egy titkot is megoszt vele, és ez az első döbbenet után egy széles, kedves mosolyt varázsol az arcára. A szemeiben némi cinkosság fénylik, amiből Mirabelle is sejtheti, hogy a titok jó helyen lesz nála.*
- Lakat lesz a számon.
*Jelenti ki határozottan, majd a balkezével összefogja az ajkait, a jobbal pedig úgy csinál, mintha lakatot tenne rá. Szépen be is csukja a láthatatlan kulcsot pedig Mirabelle-nek nyújtja. Ha a másik lány mégsem fogadja el a kulcsot, akkor pedig csak eldobja valahova a messzeségbe.
A szertartás után persze megszólal, mert az információkat nem hagyhatja szó nélkül.*
- Mondjuk azért ez elég szörnyű, hogy ilyen aranyos ki állatokon kísérleteket végeznek. A varázslóknak nincs erre valami törvényük? Vagy náluk ez teljesen legális? Én nem tudnék bántani egy állatot sem. Lilir biztos örül, hogy megmentetted.
*A kismókus története nagyon meghatja, az arcáról az összes érzelem látszódik. Csodálkozás, döbbenet, tisztelet , amiért Mirabelle megmentette a kis állatot, majd amiért türelmesen foglalkozott vele... érdeklődés. Kerekre nyílt szemekkel nézi, ahogy Lilir visszajön, Mirabelle fütty-taps jelzésére. Ahogy utasítják, szépen lassan nyúl Lilir felé, hagyja hogy a kis mókus megszaglássza, eldöntse, hogy elszalad-e vagy sem, és ha engedi akkor óvatosan, megvakargatja a fejét.
Arra hogy Lilir mindent ért, felkapja a fejét, és látni rajta, hogy már megint valami hihetetlen dolgot hallott, de aztán bólint, hogy tudomásul vette. Talán kicsit furcsa, hogy most nem kezd beszélni, de a figyelmét újra a mókus felé irányítja. Szeretné ha Lilirrel és Mirabelle-lel is jóban lennének, s valamiért az az érzése, most a beszéddel, csak jobban megijesztené az állatot.
Mirabelle szavaira, már felnéz, és ahogy befejezi a lány a mondatot, a szája elé kapja a kezét, s prüszkölve kezd nevetni.*
- Volt kitől tanulnia. Nem igaz?
*Jegyzi meg szemtelenül, utalva arra, hogy Belle is lopta a mókust, hát nincs mit csodálni azon, ha Lilir is elvesz néha olyasmit, ami nem az övé. A mosoly továbbra is ott bújkál az arcán, nem ítéli el sem Bellet sem Lilirt.*
- Gyakran jöttök ki a kastélyból? Mert tudod, én eddig nem is találtam meg a kivezető utat.
*Vallja be kicsit szégyenkezve, miközben felül az egyik kőfalra, majd a kezét a szája elé téve, ásít egyet.*
- Bocsi. Azt hiszem az eddigi semmit tevés nem volt rám jó hatással.
*Jegyzi meg, s közben nagyot nyújtózik, hogy egy kis éberséget "varázsoljon" magába. Hiszen ő még sosem varázsolt, fogalma sincs hogy kell, de erre a dologra egyenlőre nem szeretne kitértni.*

Tárgy: Re: Filagória Vas. Jan. 31, 2010 1:57 pm

- Nem, ez nálunk sem legális!*Vallja be, mire elkomorodik az arca. Veronique nem is sejti, hogy Mira mennyi illegális dologba futott már bele, akár a családjában, akár a környezetében, de talán addig jobb míg nem tud róla. Naiv lelkének talán sok lenne, és különben sem bízik még benne eléggé, meg különben sem szándékszik elmondani a titkait senkinek.*
- Sajnos csak őt tudtam megmenteni, pedig rengeteg állat szenved hasonló helyzetekben. De nem lehet őket megfékezni, túl nagy a hatalmuk.*Hát ez van, a megjegyzésre csak fintorog egyet. Nem sértődik meg, de ennél több most nem futja. Lassan menni készül, még van néhány dolga, de előtte még válaszol.*
- Lilir miatt elég gyakran kijövünk sétálni, szüksége van a természetes környezetre.*No meg Mira is hozzá van szokva a kalandos felfedezésekhez, nem lenne képes hetekig begubózva ülni egy sarokban.*
- És rajzolni is elég gyakran kijárok.*Vallja be. Most már tényleg menni szeretne, kilométer hiánya van, no meg egy levelet még össze kéne dobnia. Így hát összeszedi Lilirt és elköszön.*
- Még van egy kis dolgom. Majd még biztosan összefutunk. Szia!*Köszön el, s már meg is indulnak. Még egyet int a kissé cserfes, de lényegében egészen szimpatikus leányzónak, s visszaindul szobájába, hogy megírja a levelet, elküldje, majd rajzfelszerelésével együtt kiköltözhesse a tópartra.*