Tiszta Lélek Vízesés

*Evangeline kibújik egy fa mögül, és egy hatalmas vízesést pillant meg.Azt hiszi álmodik ..arcon üti magát, és ezzel rájön,hogy ébren van és ez itt a valóság.Odamegy a vízeséshez, és gyönyörködik a látványban.Beledugja az ujját a vízbe, és ezzel érzékeli,hogy hideg a víz. De nem érti miért hideg a víz ha egész nap sütött a nap...
Leül egy padra és azon gondolkodik, hogy hogyan került ide, mért pont itt van.Aztán várja, hogy rátaláljon valaki, és segítsen neki. Eva fél a sötétben, ezért azt kívánja, hogy bárcsak jönne valaki...*

*Eva meglát egy lányt kiugrani a vízből.A lány üdvözli őt.*
-Köszönöm szépen! Nagyon örülök hogy itt lehetek, ez egy csodálatos hely!*
Üdvözli a lányt, és rámosolyog.Evangeline nézi, ahogy a szellem a farkával csapkodja a vizet.*
-Egyenlőre még nincs kérdésem, de szerintem lesz.*
Hallgatja tovább a szellemet..*
-Nagyon szép itt a környék, de komolyan!*
Mondja, és aztán közelebb húzódik a szellemhez, és göndör barna fürtjeit csavargatni kezdi.*

*Evangeline igen kedvesnek találja a sellőt.Látja, ahogy egy kis hidacskát kezd építeni.Evangeline-nek nincs más dolga, mint, hogy áthaladjon a zuhatagon.Eva hallgatja a sellőt,és egy kicsit megnyugszik, mert a lány bíztatta, hogy ő ott lesz, ha lenne valami kérdése, vagy ha szomorú lenne.Evangeline meg a vízesés felé, és mielőtt áthaladna a hídon, elköszön a sellőtől, és meegköszöni, hogy ennyit segített neki.*
-Köszönöm, hogy ennyit segítettél! És azt hiszem akkor én megyek is!*-mondja Eva, és eltűnik a vízesésben...*

A srác kílép a vízesésből.Táskáját lerakja a főldre és kőrülnézz.Miután körűlkémlelt észrevette hogy nem ő van aki most érkezett.A fiúnak nem volt nagy újdonság a varázslatt mert ő már tud róla hogy ő varázsló.Miután körűlnézett elindult az Akadémia bejárata felé.Közben észrevette a szép szőkőkútakatt.Leűlt a kút szélére és belenézett.Vajon mijen ez az iskola ?-kérdezte a tűkör képétöl a fiú.Ekkor Justin képe megszolaltt.Majd megtudod -válaszoltt.aA fiú nem csodálkozott ezen hiszen ennél még a teleportálás is furcsább volt.Na akkor ideje bemenni -gondolta és elindult a nagy fa ajtó felé.


//Justin, sajnos ez a hozzászólás nem megfelelő, nem olvastad el a megérkezést, így nem tudom játékosan figyelembe venni a karaktered érkezését... <- Abigail Milena Gernot//

A középtermetű leányka a fák közé érkezik. Valamiféle huppanásra számít, mintha leesne valahonnan – mint a régi filmekben – ezért meglepi a sima, lágy érkezés. A meleg idő is meglepetést okoz, a zord Angliától ennél viszontagságosabb klímát várt. Leveszi a kabátját, és átveti az egyszerű utazótáska fülei között. Bő pulóverét kicsit megrázza, aztán alaposabban körülnéz. A fák nyílásán át tágasabb teret lát, víz csillan a komor törzsek közt. Ábrándos mosollyal arrafelé veszi az irányt. Pár lépés után kiér a tisztásra, s beleszimatol a levegőbe. A párán kívül mást is érez, sűrű, sós illatot. *Közel hát a tenger* gondolja magában. Hamarosan kis tavacska partjára ér, s rácsodálkozik a zuhatagokra, a tavacska azúr tükrére. Topánját lerúgja, s mezítláb sétál tovább a selymes füvön, élvezve az élet tapinthatóságát. A tavacska partján aztán ledobja magát egy nagyobb kőre, szemben a zuhataggal, lábát a vízbe lógatja, s tanácstalanul néz körül.

Hanga a vízesés keltette fodrozódást figyeli, amikor a szeme sarkából érdekes jelenségre lesz figyelmes. A zuhatag függönyében egy vörös gömböt lát, amely mintha egyre közeledne, ezüst-lila derengéssel övezve. Odakapja tekintetét a lenyűgöző látványra, ám az szinte abban a pillanatban meg is szűnik, egy hangos pukkanás kíséretében. *Furcsa* - gondolja a lány, majd hirtelen megijed, amikor a semmiből feltűnik mellette a sellő. A lány egyik ámulatból a másikba esik, amikor a Forrás Szelleme bemutatkozik. Soha nem látott még sellőt, sem szellemet. De a nő kellemes hangja elzsongítja, megszünteti a feszültséget. Abban a pillanatban, amikor egy kicsit lankad a gyanakvása, a sellő egy kóbor uszonymozdítással beteríti a vízpermettel. A lányban hirtelen felfortyan a harag, amikor megrázza vörösbe hajló sötétszőke haját, de abban a pillanatban el is múlik. Gondolatban összeszidja magát: *Ha az imént még a meleg pulóverrel, farmernadrággal volt bajod, ne nyápickodj egy kis hűsítő vízpermettől!* Követi a sellő tekintetét az égre, megszemléli a vakító kékségben lebegő, helyenként egymásba kapaszkodó bárányfelhőket. Rádöbben, milyen végtelenül egyedül érzi magát így, távol a családjától. Különösen, hogy haraggal váltak el. Szinte egy emberként ellenezték, hogy ilyen léhaságra adja a fejét, és mágiát tanuljon. Borús gondolataiból ismét a vörös színben játszó sellő zökkenti ki. *Hát persze, hogy vannak kérdéseim* - gondolja - *Kérdések tömkelege tolong bennem!* De hangosan azért jóval óvatosabb. Bár kezdi érdekelni a zaklatottnak sellő, azért bizalmatlansága nem engedett fel.
- Milyen hely az iskola? Sokan érkeznek ide varázstalan környezetből? Könyvtár van az iskolában? Vannak itt „nem emberek” is? Milyen érzés szellemnek lenni? Nem unalmas az állandósága?
Hirtelen zavartan elhallgat, nem is tudja, helyénvalóak-e az ilyen kérdések.

Hanga úgy látja, a sellő szívesen válaszolgat. Magában csak sellőnek tudja nevezni, úgy érzi, nem illik hozzá a szellem elnevezés. Hisz áttetszősége se szembeszökő, érdeklődő tekintete se túlvilági.
- Ha van még időd és kedved társalogni, érdekelne a tanév menetrendje. Haza lehet menni, vannak szünetek? Követi a tanév menetrendje a közönséges oktatásét? Vannak félévek? Mennyire kötött a napirend? Szigorúan veszik a takarodót?
Míg a sellő válaszolgat, a lány a vízesést fürkészi bizalmatlanul. Tudja, hogy nem lesz tőle vizes, de azért vannak aggályai. Szereti ő a vizet, minden elemnél jobban, de szívesebben merül bele fürdőruhában.

Hanga elgondolkodik a sellő szavain, különösen ami a tanárokat illeti. Megborzong a gondolattól, hogy a tanárok félelmetesek, netán taszítóak lehetnek. A korosztályával soha nem jött ki túl jól, viszont a tanáraival eddig szerencséje volt. A legtöbbjüket tiszteletreméltónak találta. Az ő jellemhibáival – amelyekkel többnyire tisztában is van – ez különösen fontos. Ugyanis akit nem tisztel, attól nem tudja elfogadni a tanítást.
Tetszetősnek tartja a sellő varázsát, amellyel a tó kőhídját előszólítja, reméli, hogy hasonló dolgokat is tanulhat majd az akadémián. Nagyot sóhajt, még mindig émelyeg kissé a korábbi teleportálástól. Reméli, hogy a zuhatag lélekvizsgálódása kevésbé kellemetlen élményt nyújt majd. A szívébe markol, hogy már-már megkedvelte a sellőt, és máris távoznia kell. Felnyalábolja szegényes holmiját, másik kezébe fogja cipőjét, és elindul. Magányérzete fokozódik, ahogy a kövekre lép. Közelít a vízeséshez, de mielőtt belelépne, még visszafordul, és búcsút int a Forrás Szellemének. Aztán belelép a zuhatagba. Érzi, ahogy a bőrét, haját éri vízpermet, de valóban nem lesz tőle vizes. Amikor a vízfüggöny teljesen elnyeli, kellemetlen érzés tör rá. Mintha minden irányból figyelnék, és a veséjébe látnának. Teste-szelleme a vizsgálódás ellen feszül, majd, mintha gát szakadna át, a feszültség megszűnik, és átengedi lelkét a tisztító özönnek.