Könyvtár

Hanga belép a könyvtárba, s halkan becsukja maga mögött az ajtót. Ámulattal tekint végig a kétszintes helyiségen, az emeletmagas tömött polcokon, az íves tetőszerkezeten, s mélyet lélegezve, élvezettel szívja be a régi könyvek illatát. A terem végén látható táblához lép, és próbálja a katalógus logikáját felderíteni. Hamar megtalálja a keresett szótárt, bár eléggé eldugott sarokban van. A polcok közti asztalra lepakolja a holmiját, hogy két kézzel emelhesse le a hatalmas, nehéz könyvet. Porzik, ahogy leteszi az asztalra, nem mostanában használták utoljára. Ahogy felcsapja, a könyvtár szent csendjében kiáltásként hat a felhangzó suttogás. Ijedten rápisszeg a könyvre, és becsukja. Óvatosan újra kinyitja, és amikor meghallja a suttogást, elszántan megszólal:
- Csitt! Könyvtárban vagyunk, ne hangoskodj! – szól rá a könyvre, ami menten elhallgat.
A cserfes könyv nem emlékeztet hagyományos szótárra. Csak a szavak vannak benne, amelyek érintésekor a szó jelentését a könyv hangosan ismerteti. A gyakorlottabb varázsló könnyedén végighúzhatja kezét az oldalon, csak az hangzik fel, amit hallani akar. A Hangához hasonló képzetleneknek óvatosan kell lapozni, hogy elkerüljék a bábeli zűrzavart. A lány élvezettel hallgatja anyanyelvét, még ha suttogást kért is a könyvtől.

Miután a kérdéses szavakat kikeresve mindent sikerült értelmeznie, kényelmesen hátradől a karosszékben, vörösesszőke haját hátrarázza, s elkezdi találomra lapozgatni a szótárt. Ismerkedik a szavakkal, jelentésükkel. Ujjai szórakozottan játszanak a nyakában lógó medállal, amely halványan, zöldes színnel izzik.
Végül a suttogástól zsibbadt elmével csukja be a könyvet, és visszatolja a magas polcra.
*Ide még vissza kell jönnöm* - gondolja, s holmiját felmarkolva az asztalról, lassan kifelé indul. Az ajtót becsukva visszafordul, s csak ekkor veszi észre, hogy nem volt teljesen egyedül. Nem biztos benne, hogy a szőke lány látja őt, de azért bólint felé, köszönésképp, s ezzel a mozdulattal egyúttal ismét elrejti arcát előrezúduló haja mögött. Az ajtó halkan koppanva záródik, amint elhagyja a helyiséget.

Lassan nyílik az ajtó, majd hirtelen becsukódik. A vöröses hajkorona puhán simul a hatalmas faajtóhoz, ahogy Hanga becsukja maga mögött. Kényelmes rövidnadrágot visel, kékeszöld színűt, hozzá bő, fekete flanelinget, s persze elmaradhatatlan ezüstékszereit.
Kezében két papír, az egyiken a tanárok által előírt tankönyvek listája, a másikon az órarend. Körülnéz, de ismét nem lát senkit. Megkönnyebbülten sóhajt, úgy tűnik övé az egész könyvtár.
Elmélyülten fürkészi a könyvtári katalógust, s hamar rá is bukkan a Matlal professzor által előírt olvasmányokra. Az egyik egy közönséges hidrológiai és hidrogeológiai tankönyv, amely minden vízügyi szakiskola könyvtárában előfordul.
*Ennek az emeleti részen kell lennie, majd később felmegyek érte – gondolja – Előbb lássuk a többit!
A következő tanulmányok már a víz mágiájával foglalkoznak mélyrehatóbban. Hanga találomra felüti az egyik könyvet – Vaszilij Woda: Elemek és elementálok; II. kötet; Víz – és leül a egyik sarokba, olvasgatni. Kb. a 2. oldalon halkan felkuncog. Woda stílusa mulatságos, a szakkönyvet vidám anekdotákkal, esetleírásokkal tarkítja. Végül 8-10 oldal után megállapítja, hogy a könyv nagyon érdekes, de gyakorlati útmutatás nélkül nem ér semmit egy kezdő mágusnak. A másik könyv a Praktikus mágia, Maho Ame, egy japán író műve. Bár keveset foglalkozik a víz mágiájával, de gyakorlati útmutató és feladatgyűjtemény.
- Kár, hogy nem hoztam magammal egy pohár vizet – sóhajt fel, majd egy pillanat múlva rájön, hogy a könyvek közt vízzel dobálózni nem olyan jó ötlet. Elmosolyodik, és félrerakja a könyvet.
*Majd magammal viszem a szabadba, ahol találok vizet – gondolja magában.
Aztán áttér egy másik témára. Bűbájtan alapfokon – Semleges bűbájok.
A rövid bevezetés után azonnal ábrák következnek, a különféle élőlények energia-csomópontjait és energiafókuszait mutatják be. Az első fejezet ezek tulajdonságait, felismerhetőségét, érzékelését és használatát tárgyalja. A második fejezet a bűbájok gyakorlati felhasználhatóságával foglalkozik. Minden fejezet végén rövid feladat-leírások vannak, feltüntetve a gyakorlat önveszélyességét is. Praktikus könyv, de ha a feladatok nem lennének, nagyon száraz lenne. Az írója Marita Heibonna.
Két óra is eltelik, mire a lány először feltekint a figyelmes olvasásból.
*Könyörtelen elme lehet – gondolja Hanga, miközben az író képére pillant, s fáradtan hátradől. A bűbájtan, bármily hasznos, nem kifejezetten szórakoztató téma. Felidézi az imént olvasottakat, feltűri ingje ujját, és a tenyere közepére képzelt pontra koncentrál. Első próbálkozásra semmi nem történik. Elkeseredetten ölébe ejti kezét, majd eszébe jut, amit a második fejezet közepe táján olvasott. „A legtöbb próbálkozónak elsőre nem sikerül a mágiát látható, érzékelhető módon koncentrálni. Csak a mágiára különösen érzékeny lényeknek, amilyenek a tündék, sikerül ösztönösen ráérezni. Embereknél ritkán fordul elő.”
Újra felemeli a tenyerét. A könnyebbség kedvéért a zsebéből elővett töltőtollal jól látható jelet pöttyint a tenyerébe, és a pontra meredve koncentrál. A pont megnövekszik, szinte minden mást kizár a látómezejéből. A külvilág elhomályosul, halványsárgás színt ölt. Aztán Hanga felkiált a váratlan fájdalomtól. A látása egy pillanat alatt normalizálódik, s még látja amint a sárgás gömb a tenyerében összezsugorodik, majd köddé válva eltűnik. A kezén két apró vágás vérzik, ezek zökkenthették ki a koncentrálásból. A fájdalom jóval erősebb, mint azt a két kis seb indokolttá tenné, Hanga elfintorodik, s egy zsebkendőt szorít a sebekre.

*Poros könyves polcok között császkáló fiatal férfi tűnik fel, megjelenése határozott és tiszteletet parancsoló. Ruhája szokásos elegáns öltöny, kezében egy fekete kötésű könyvet szorongat. Lassan de határozottan megy előre, mikor az egyik asztalnál megpillant egy lányt. Közelebb érve felismeri tanítványát benne, és egy szép öblös üdvözléssel felhívja magára a figyelmet*
Üdvözlöm, kedves Hanga!
Nagy tanulásában nem szeretném zavarni önt, csak gondoltam ha már itt van miért is ne álljak le önnel csevegni.
*Halovány mosoly húzódik az arcára*
Mostanában sok szép dícséretett hallok önről, kezdem azt hinni a diákjaim között még is van olyan egyén aki nem csak haszonleső. Ez igen jól lesik drága szívemnek.
*Lehuppan a lánnyal szembeni székre*
Tudja, ha valaki hajt, és tanul és rendes azzal szeretek én is az lenni, nem úgy mint a szívtelen kollegák.
Őnekik mindegy.... Sajnos a tanítási moráljuk is olyan amilyen, jó vannak kivételek, de mindegy.
A lényeg biztatás képen hogy még többet tanuljon, járjon órákra és csinálja a házikat, mint ahogy most teszi, megjutalmazom 10 ponttal!
*töprengve fürkészi a lány arcát*
És, ha valamelyik tanár vagy diák társa emiatt buzerálná, azt küldje hozzám!

Hanga lépteket hall. A zsebkendőt elemelve konstatálja, hogy a tenyerén a vérzés jócskán csökkent. Felemeli a fejét, hátrarázza haját. A közeledő férfi szeretne elegánsnak látszani, kifogástalan öltönyében. A lány sokkal inkább el tudná képzelni farmernadrágban, bőrdzsekiben. Eközben a Taylor professzor ráköszön.
*Üdvözlöm Professzor! - mosolyodik el a lány - Nem zavar, épp végeztem mára. Azt hiszem - mutatja fel a tenyerét elbizonytalanodva. Nem sajnáltatni akarja magát, csak tényeket közöl, de nem biztos benne, hogy ez valóban így is hangzott.
*Csodálkozom, hogy bárki is megdícsért. Én azt hittem, észre se vették, hogy a világon vagyok. Csak a lemaradásaimat próbálom bepótolni. Önállóan, mert mindenki annyira elfoglalt, hogy különórákra nincs ideje. De mindeddig szerencsére senki nem kötött belém emiatt. Épp az imént varázsoltam életemben először. Bár igaz, hogy megsérültem közben, és csak sejtem, hogy mi történt. Azt hiszem, hogy nem koncentráltam kellőképpen, és emiatt a mágia uralt engem, nem én a mágiát.
Az utolsó mondatokat már igen lelkesen mondja. Látszik rajta, hogy örömmel, és elégedettséggel tölti el a siker, még akkor is, ha megsérült a kísérletezésben.

*Büszkén tekint tanítványára*
Mint a fióka aki még szárnyát csak most próbálgatja, de későbbiekben büszkén uralja a levegőt!
*Bölcsességén még saját maga is meglepődik*
Tényleg megérdemelte azokat a plusz pontokat!
A sérülését seperc alatt betudnám gyógyítani, de ami nem öl meg az erősít!
Régi ógörög mondás! Tudja, történelmet tanítok! *vigyorodik el*
A sérülés legyen a nyoma annak, hogy egyszer még nagy ember válik magából!
*Gonosz, de céltudatos mosoly ül ki az arcára*

Merlin szakállára! Ez megalomániás! - gondolja a lány, de arcvonásai nem árulnak el érzelmeket, megdöbbenést.
- Azt hittem, Nietzsche mondta. De biztos ő is olvasta valahol. A történelem nem az erősségem - mélázik el egy pillanatra a lány, majd hirtelen visszatér a valóságba - Még hogy én nagy ember! Én is megajándékozom egy idézettel: "Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen. Már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni." Azt hiszem valami Alfred Capus nevű ürge mondása. Találó. Nem akarok nagy ember lenni, nem való nekem. A nagy emberek nem lehetnek magányos farkasok, mindig a nyomukban jár egy egész seregnyi talpnyaló - miközben az emberekről beszél, az arcán a pattanások, amelyek eddigre egészen visszahúzódtak erőteljesebbé válnak. Ahogy komorodik, haját is előrerázza.
- Egyébként a sérülés sem vészes. Erdőjárás, fáramászás közben szereztem súlyosabbakat is. Majd meggyógyul - vonja meg a vállát.
A tanár kegyetlen mosolya nem ijeszti meg, de kissé meglepi. Inkább kiképzőtisztes hatást kelt, semmint pedagógusit.

Hangát különös érzés tölti el. Egy kis meglepődés, egy kis humorosság, némi bizonytalanság, s hullámokban tör rá. Másvalaki érzései, aki eddig nem volt jelen. Rádöbben, hogy megint úgy vizslatja a környezetét, mint ellenséges terepet. Mint mindig, ha emberek vannak a közelében.
A tanár háta mögé nézve meglátja egyik diáktársát. Még soha nem látta a lányt, de ez nem jelent semmit, figyelembe véve, hogy eddig milyen kevés emberrel találkozott az iskolában. A lány nem túl határozott.
*Bizonyára nem mozog túl otthonosan a könyvtárakban – gondolja Hanga - De talán az eddigi órák jegyzeteit el tudom majd kérni tőle.
Fekete flanelingjét ösztönösen, zárkózottan összehúzza magán, pedig igyekszik barátságosan, nyíltan viselkedni. Kemény munka az előítéleteket levetkőzni.
- Szia! – köszön vissza a lánynak, aki az asztalon nyugvó Bűbájtan-könyvet vizsgálgatja távolról.

Hanga ismét érzelemhullámokat érzékel a lány felől. Hiányérzet... magányosság talán. Próbálja lezárni az érzékelését, mert olykor rendkívül zavaró, de tapasztalatai szerint a zárkózott emberek érzelemhullámai sokkal erősebbek. Sodrásuk van, mint egy nagy folyónak.
*Valamelyik tanárt majd meg kell kérdeznem ennek az okairól - emlékezteti magát.

A lány bemutatkozása eléggé hivatalosnak hangzik. Hasonló stílusban felel rá:
- Hanga Sophia Varga. Été. – bizonytalan mosolyt fűz a bemutatkozáshoz.

- Próbáltam behozni a lemaradásomat. Mivel későn érkeztem az iskolába, lemaradtam néhány óráról. A könyvtárban a vízmágiával nem lehet foglalkozni, úgyhogy inkább a bűbájtant vettem előre. Találtam néhány könyvet, ami igen nagy segítséget nyújtott, bár az órai gyakorlást nem pótolják. De már végeztem mára, bűbájtanból ennyi is elég egyszerre – enyhe fintorral kíséri az utóbbi mondatát.

*Udvariasnak kellene lenni – gondolja Hanga. Talán ha visszakérdezek, az társalgásnak megteszi:
- És te mi járatban vagy erre?

- Tényleg vannak vámpírok a kastélyban? – kérdez vissza riadtan Hanga. Korábban mintha a tanára, Taylor prof. is utalt volna ilyesmire, de ő igyekezett megfeledkezni erről az eshetőségről.

- A könyvtár katalógusa elég könnyen átlátható, logikus. Szerencsére. Különben ítéletnapig is elbolyonghatna itt az ember, annyira hatalmas ez a hely.
* Talán jól esne neki, ha felajánlanám a segítségemet? Vagy esetleg útban vagyok, mert nem akarja, hogy bárki lássa, milyen könyvet akar kivinni? Olyan bizonytalannak tűnik itt a könyvtárban! Olyan a könyvek közt, mint én az emberek közelségében – gondolja Hanga – De nehéz az emberekkel!
Végül aztán bizonytalanul kiböki:
- Segítsek megkeresni a könyvet?

- Csak néhány hete érkeztem. Az összes tantárgy első, alapozó óráiról lemaradtam, ezért próbálom itt bepótolni a hiányzást. A tanároknak nincs ideje különórákra. – Hanga úgy érzi, a lány furcsán néz rá, ezért inkább fűz némi magyarázatot az ügybuzgóságához – Varázstalan környezetben nőttem fel, ahol leginkább furcsának tartottak engem. Amíg a levelet meg nem kaptam az iskolától, nem is tudtam arról, hogy boszorka vagyok. Szóval semmiféle előképzettségem nem volt, úgyhogy a lemaradásom igen komoly. – Hanga nagyot sóhajt – Azért is késtem el ennyire, mert a családom nem akart elengedni. Nem vették komolyan a levelet, az iskolát. Általában léhaságnak tartják a varázslást. Műszaki beállítottságúak, mindkét szülőm mérnök.